Kérem várjon.
AKCIÓS TÉLI GUMIK
hankook gumi


A Hankook, mint sok más neves cég, sem ezzel a névvel kezdte pályafutását. A Chosun Tire Company-t 1941-ben alapították Koreában. A cég neve csak a koreai háború után, 1953-ban lett Hankook Corporation. A 60-as és 70-es években Koreával együtt a Hankook is rohamosan fejlődött.


Észak és Dél-Koreában az autópálya-munkálatok befejezésével a gépjárművek használata is rohamosan beindult, ami a Hankooknak óriási lehetőséget jelentett, és vezető szerepet kapott a közlekedés fejlesztésében, mint Korea legnagyobb abroncsgyártója. A Hankook elsőként fejlesztette ki Dél-Koreában a Téli gumit és a radiál gumiabroncsokat. Szintén a 60-as és a 70-es években a Hankook nagy lépéseket tett Dél-Korea határain túlra terjeszkedésben azzal, hogy a szomszédos ázsiai országokba elkezdett exportálni, majd később Európába és az Egyesült Államokba is. A koreai Daejonban 1979.ben építettek egy gyárat amit a radiál abroncsok gyártására specializáltak. Ez a gyár a világ egyik legnagyobb abroncsgyártó üzemévé vált, és a Hankook műszaki központja is lett. A 90-es években már a Volkswagen gyári abroncs beszállítója lett, és műszaki központokat létesített az Egyesült Államokban, Európában és Kínában. 2004-ben a márka szlogenje a „Driving Emotion” lett. Magyarországon 2006-ban nyitott meg egy új abroncsgyártó üzemet, ami akkor a világon a legfejlettebbnek számított, és az Audival is kötött egy szerződést gyári abroncsok beszállítására. A vállalat a 70. születésnapját 2011-ben ünnepelhette, amit meg is tett azzal, hogy Kínában és Indonéziában egy-egy gyártóüzemet nyitott.

A Hankook a jövőben is egy vezető név akar maradni az abroncspiacon aminek érdekében folyamatosan fejlesztik áruikat, és jó befektetési stratégiát alkalmaznak.

A Hankook jó minőségű abroncsokat gyárt amit több elismert autómárka is előnyben részesít, de a téli abroncsuk az, ami igazán megéri a vételt. Ha Hankook téli gumit választunk télen is teljes biztonságban érezhetjük magunkat az utakon.